A gyermekvállalás és nevelés bizalmon alapuló társas életprogram, de szülni csak a nők tudnak. A kérdés: akarnak-e, tudnak-e egyáltalán egy teljesítményre célzott világban, ahol a szabadidővel rendelkezés mindent elsöprő igénye összekapcsolódik az élménytársadalom össznépi felelőtlenségével. Ezzel a kilátástalanul családtalanító világgal száll szembe a tradwife mozgalom, amelynek követői már a magyar közösségekben is megjelentek.
A „Sorskérdéseink 2025” programsorozat részeként megszervezett kerekasztal-beszélgetés célja az volt, hogy ezekről a kérdésekről nyílt, konzervatív értékrenden alapuló párbeszéd induljon.
A beszélgetést Szőnyi Kinga, az Igazságügyi Minisztérium tanácsadója vezette.
Laborczy-Lakner Zoltán, az Aquinói Szent Tamás Akadémia rektora bemutatta a Sorskérdéseink programsorozatot, és hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a társadalmat érintő mély kérdéseket a konzervatív értelmiség is végiggondolja és megvitassa.
Kardosné Gyurkó Katakin miniszteri biztos arra hívta fel a figyelmet, hogy ahol négy generáció él együtt, ott nagyobb a biztonság, erősebb a közösségi élmény és mélyebb az emberi kapcsolatok minősége – ezt a modellt kellene újra támogatni és megerősíteni.
Tiboldi Beáta, a Csíki Anyák Egyesületének elnöke szerint a digitális világban sokan elvesznek, de a jó példák, az olvasás, a közös időtöltés képesek visszavezetni az embereket a valódi értékekhez.
Király Lajos mentálhigiénés szakember, egyetemi docens úgy fogalmazott, hogy a házasság a legjobb életforma, csak éppen sokáig tart – régen ez a hosszú együttélés ritkább volt a korai halandóság miatt, ma viszont meg kell tanulni, hogyan lehet ezt minőséggel, jó érzésekkel, egymásra figyelve megélni.
A tradwife-mozgalom célja, hogy egy olyan jövő épüljön, amelyben a család, az anyaság, a közösség és az elköteleződés újra valódi értékké válik –, nemcsak ideálként, hanem megélt életformaként is.
mpee.hu















